3.Fejezet

Séta és tánc

Az ajtó kinyílt és ő előre engedett majd utánam jött. Csendben tettük meg az út körülbelül felét, de utána megszólaltam.

-          Hogyhogy eddig még nem találkoztunk?

-          Nem tudom. Én is ezen gondolkodtam. De igaz a mondás: jobb későn, mint soha.

-          Igazad van.

-          Amúgy hányra kell menned táncolni?

-          Fél hatra, de szeretnék egy picit hamarabb oda érni, ha nem baj.

-          Nem az, akkor negyedhatra megyek érted jó?

-          Oké. – Ekkor már a bejárónknál voltunk és én le akartam fordulni ezért szétnéztem és átmentem az út másik oldalára.

-          Nem a következőnél kell lemenni?

-          Nekem itt kell.

-          Akkor jövök veled. – Mikor már csal pár méterre voltunk a kerítéstől a kutyánk Csibész észrevett minket ( azt, hogy egy idegen van velem ) és ugatva elindult felénk és felrakta az első lábait a kerítésre miközben tovább ugatott. – Hű ez elég ijesztő. Milyen fajta?

-          Közép-ázsiai juhász.

-          És harap? – nézett felváltva rám és a kutyára. Mintha kétségbeesést hallottam volna a hangjában.

-          Valószínű, de inkább nem próbáltuk ki.

-          Ez érthető. Majd jövök, Szia – monda miközben megölelt, erre most sem számítottam, de visszaöleltem.

-          Szia. –  Bementem a kapun és mikor az ajtóhoz értem észrevettem, hogy zárva van. Senki nincs itthon, ez szokatlan anya itthon szokott lenni, mert itthon dolgozik. Épp a zárral szórakoztam, amikor kaptam egy sms-t.

„Szegeden vagyunk, későn jövünk bocsi a tánc miatt. Puszi: Anya”

Ezen csak mosolyogtam, pont most nem érnek rá mikor más elvisz, ez így nem is rossz.

Végre sikerült bejutnom, mikor a konyhába értem ledobtam a cuccaimat és bementem a szobámba, hogy előhalásszam a táncos cuccom. Mikor mindent megtaláltam és összeraktam ránéztem az órára, 5 lesz 5 perc múlva. Tökéletes, így még van időm egy kicsit olvasni ezért előveszem a könyvet, leülök a fotelembe és belemerülök a történetbe. Egyszer csak azt veszem észre, hogy egy autó áll a kapu előtt. Máté kiszáll belőle és nekidől az oldalának és vigyorog. Olyan mintha nem lehetne levakarni a fejéről azt a vigyort, de nem is baj, mert nagyon jól áll neki. Már a kapunál vagyok, mikor rám köszön.

-          Helló

-          Helló – mondom, miközben becsukom a kaput

-          Mehetünk?

-          Persze, és mégegyszer köszi, hogy elviszel.

-          Nincs mit…

-          De…?

-          De szeretnék kérni cserébe valamit. Kérlek mutass be neki.

-          Gyöngyinek?

-          Kérlek!

-          Bemutatlak. – Ekkor a kiskutyaszemeket leváltotta óriási mosolyára és boldogan indította be az autót, ami mellesleg egy Land Rover volt.

-          Köszönöm, mondtam már, hogy mennyire szeretlek?

-          Félnapos ismeretségünk alatt még nem.

-          Kellett volna. Pontosan hol is van táncod?

-          A suliban.

-          És mikor végzel?

-          Elvileg hétkor, de gyakorlatilag nem tudom mikor.

-          Akkor hétre itt vagyok érted – pont a sulihoz értünk mikor ezt mondta. A barátnőm már ott állt a suli előtt, mert megbeszéltük, hogy bevárjuk egymást.

-          Valaki nagyon lelkes – mondtam vigyorogva, mert észrevettem, hogy folyton mocorog.

-          Nem tagadom – Ekkor Nóri elkezdett beszélgetni két barnahajú lánnyal, akiket nem láttam pontosan, de szerintem Gréti és Gyöngyi volt. Máté is őket figyelte – Az ott nem ő?

-          De, úgyhogy gyere így még talán nem is fog olyan hülyén kinézni a dolog.

-          Mert?

-          Mert ott van vele az egyik legjobb barátnőm.

-          Melyik az? – Kérdezte miközben már feléjük tartottunk.

-          A legvilágosabb hajú.

-          Értem. Sziasztok! – második mondatát már a lányoknak szánta, mert időközben elértünk hozzájuk.

-          Helló!- Köszöntek vissza kórusban a lányok

-          Sziasztok. Nóri, Gréti, Gyöngyi ő itt a szomszédunk Máté – mindannyian vigyorogtak, de Nóri közben egy sokatmondó „Még mesélned kell!” pillantást küldött.

-          Köszi, hogy elhoztál – néztem Mátéra miközben már indultam volna

-          Nincs mit, majd jövök érted. Sziasztok – mondta majd a lányoktól is elköszönt egy csibészes mosoly keretében, amit csak Gyöngyinek szánt. Eközben mi Nórival elindultunk befelé és ő vigyorogva kérdezgetni kezdett

-          Mióta a szomszédod, és mi az, hogy érted jön?

-          Év eleje óta és cserébe a bemutatásért elhozott és hazavisz.

-          Milyen bemutatásért?

-          Kinézte magának Gyöngyit.

-          Ha év eleje óta szomszédod miért nem hallottam róla?

-          Mert még én sem találkoztam vele, pedig miről maradtam le. De mi ez a kihallgatás? – meg se hallva amit mondtam merengve megszólalt.

-          Rohadt jól néz ki.

-          Igen és első ránézésre gyökérnek látszik, mint Glatz, de ő nem az, rengeteget beszélgettünk hazafelé, és teljesen normálisan viselkedett. Sőt kedves volt és vicces…

-          Nocsak, nézd kik ereszkednek le hozzánk. – szakította félbe az áradozásomat, ami nem is baj legalább így észrevettem magam.

-          Sziasztok! - teljesen egyszerre köszöntek ránk egy mosoly kíséretében Grétiék.

-          Helló? – még mindig levoltunk döbbenve, mert annak ellenére, hogy nem voltunk rosszban, ez  elég furcsa beszélgetésnek nézett ki.

-          Rég beszéltünk. Veletek mi újság?- Nórival kérdőn néztünk egymásra

-          Semmi különös…

-          Az nem sok. Na mindegy majd még beszélünk. - Mondta Gyöngyi

-          Ezek egyre furábbak lesznek, de inkább mesélj még Mátéról!

-          Én se sokat tudok róla még csak ma találkoztunk. De radnótis és vízilabdázik.

-          Ó azok a vízilabdások! – Nórival egyszerre idéztük fel az összes olyan évfolyamtársunk képét, aki ezt a sportot űzi. Nem rossz felhozatal.

-          Örök hála érte istennek. – erre a kijelentésemre mindketten felkacagtunk.

-          Lányok csendesebben! A lábatokat kell bemelegíteni nem a szátokat.

Elfordultam miközben Nórival újra beszélgetni kezdtünk csak most halkabban – Éva néninek megint jónapja van.

-          Rékáék voltak előttünk. –( Nóri unokatesója)

-          Így már érthető. Csak azt nem értem, hogy miért mindig rajtunk kell leverni.

-          Mi kéznél vagyunk.

-          Fanni ne keljen megint szólnom. Kezdhetitek a Mezőségit.

A teremből úgy jöttünk ki, hogy szakadt rólunk a víz, ezért gyorsan letusoltunk és átöltöztünk. 7 óra 10 perc, Máté már biztos vár. Gyorsan elköszöntem a többiektől és már siettem is le a lépcsőn. Mikor kiértem a suliból keresni kezdtem Máté autóját. Meg is találtam nem messze parkolt a buszmegállótól. Gyorsan elindultam arra, de azután abba is hagytam a nagy sietséget, mert Máté nem volt egyedül. Gyöngyi állt ott vele és beszélgettek, nem szerettem volna zavarni ezért vártam még egy kicsit és utána szépen lassan indultam feléjük. Mikor már csak pár méterre voltam tőlük Gyöngyi pont félrenézet és meglátott.

-          Szia Máté akkor még beszélünk jó?- Mondta Gyöngyi miközben csábosan rámosolygott Mátéra

-          Ki nem hagynám. Szia .- miután elköszönt rám mosolygott- Helló Fanni! ?Milyen volt?

-          Fárasztó leginkább, de jó volt végre táncolni.

-          Klassz. Indulhatunk vagy várjunk még?

-          Felőlem mehetünk. – Beszálltunk az autóba és egy ideig mindketten csak csöndben figyeltük, ahogy a házak megritkulnak körülöttünk, de végül megtörte a csendet

-          Köszönöm, hogy bemutattál neki.

-          Nincs mit, én köszönöm, hogy elhoztál és hazaviszel.

-          Semmiség. Ugye itt kell lefordulni?

-          Nem az előzőnél kellett volna, de nem gáz majd sétálok.

-          Bocsi, de sötétben végképp nem ismerem ki magam, de akkor sem hagylak gyalogolni, még a végén megtámadnak.

-          Bizony errefelé sok a gyilkos sündisznó. – mondtam halál komoly fejjel.

-          Naná és sok veszett mókusról is hallottam – Vigyorgott rám miközben megállt a kapunk előtt.

-          Még egyszer köszi- mondtam ajtónyitás közben és már csuktam volna be mikor utánam szólt.

-          Fanni várj!- Visszanéztem rá miközben ő kimosolygott rám – Holnap van kedved találkozni?

-          Persze. Mikor és hol?

-          Nem tudom.

-          Akkor a kaputokban 11-kor?

-          Nekem jó.

-          Akkor ezt megbeszéltük, Jó éjt Máté!

-          Szép álmokat!- én még akkor is vigyorogtam mikor már rég elhajtott. Nem kéne, hogy ennyire tetsszen, mert én soha nem fogok neki, de azért dolgozok az ügyön, innentől kezdve komoly fogyókúra. Ha nem is miatta legalább magam miatt. A lábaim úgyis fájnak, mondjuk nem a súly miatt, de az orvos azt mondta, hogy a fogyás tompítaná a fájdalmat. De valljuk be, hogy egy helyes fiú azért igencsak növeli a motivációt.