Márk végigvezetett minket a
folyosón és a végén lévő ajtón benyitott. Ahogy utána mentünk megláttam a szoba
egy teljes falát beterítő fehér vásznat és egy hatalmas kosarat tele
vízibombákkal. A szoba falai szürkék voltak és az egyiken egy hatalmas tükör
volt, de ez nem volt olyan érdekes, mint a hatalmas vásznak és reflektorok
tömkelege, ami a szobában volt.
Márk beállított néhány fényt,
mi Mátéval pedig addig az ajtóban álltunk és vártunk. Mikor mindennel végzett
Márk ránk mosolygott és a kosár felé intett.
-
Mikor szólok akkor kezdhetitek, de előtte
vegyétek fel ezeket. – a kosár mellől felvett két hatalmas világosszürke
kenguruzsebes pulcsit és két védőszemüveget. Mátéval kérdőn néztünk rá de azért
csináltuk, amit mondott
-
Én nem veszem fel a szemüveget, mert nem látok a
sajátom nélkül.
-
Nem baj ha festékes lesz?
-
Milyen festék?
-
Ételfesték.
-
Akkor nem. - gyorsan felvettük Mátéval a
pulcsikat- És akkor pontosan mit csináljunk?
-
Amikor szólok kezdjétek el dobálni a
vízibombákat. – Még beállított néhány lámpát, majd a fényképezőgépét feltette
az állványra és intett, hogy kezdetjük.
Én egy kék lufival kezdtem, míg Máté egy zölddel. Márk
várt még néhány pillanatot, majd mikor már mindketten legalább hármat eldobtunk
fényképezni kezdett.
Úgy a kosár felénél jártunk mikor Máté megfordult és
hozzám vágott egy neonrózsaszín festékbombát
-
Hé! Ez egyáltalán nem ér!
-
Ó dehogynem! – Mondta miközben hozzám vágott –
ezúttal egy kék- bombát.
-
Oké. Ha harc hát legyen harc! – Mondtam és hozzá
vágtam két lufit, melyek a mellkasán szappanbuborékként robbantak szét.
-
Szóval keménykedünk?- És megdobott újra.
Már mindenünk tiszta festék volt, és engem piszkosul
zavart az a szürke pulcsi, főleg mert már folyt belőle a festék. Gyorsan
levetten a pulcsit és Máté is követte a példámat, majd dobálózni kezdtünk. Tíz
másodpercbe sem telt és már csavarni lehetett volna belőlünk a festéket, de még
mindig rengeteg lufi volt, amit szétkenhettünk egymáson.
-
Oké gyerekek. Abba ne hagyjátok!- Mondta Márk
miközben átfordította ránk a kamerát és elkezdett minket fényképezni. Még jópár
lufit egymáshoz vágtunk mikor Márk újra megszólalt – Ti tiszta lököttek vagytok.
De azért ha nem akarjátok nagyon kinyírni egymást, akkor abbahagyhatjátok.
Mátéval még mindketten
eldobtunk egy-egy festékbombát, de utána abbahagytuk. Pár pillanatig csak
néztük egymást majd mindketten röhögésben törtünk ki. Mondjuk ez nem volt
annyira különleges mert szerintem Márk már az elejétől fogva majd’ megfulladt a
röhögéstől. Máténak konkrétan mindene legalább négy színben pompázott, és a
hajából, pólójából és a nadrágjából is folyt a festék. Arra gondolni sem igazán
szerettem volna, hogy vajon én hogyan nézek ki. Sajnos nem is igazán lett időm
a gondolkodásra mert megláttam magam egy a falon lógó tükörben amiben Máté is
éppen nézte magát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése